fbpx

Manapság egyre gyakrabban választják a párok azt a megoldást, hogy szeretnének mindent kézben tartani, maguk intézni mindent és amit csak lehet kivitelezni is. Ide tartozik mára már a dekoráció is.

Az, hogy a pár maga szeretné a saját esküvőjét feldekorálni, nem feltétlen az anyagiakról szól. Bár a volumentől függően jelentős tétel is lehet a dekoros munkadíja, amit a saját felrakással meg lehet spórolni. Legtöbbször azonban sokat jelent a párnak, vagy a családnak, a barátoknak, hogy közösen összefogva együtt tesznek hozzá a közös végeredményhez.

Rólunk

Ennek szellemében nyitottuk meg esküvői dekoráció kellék kölcsönzőnket, az országban elsőként haladva a korral webáruház formájában.

A rendeléseket és bérléseket egyedül álló saját fejlesztésű szoftver megoldásunk fogja össze két cél érdekben. Egyrészt, hogy az emberi tényezőt kizárva ne legyenek hibák a nagyobb mennyiségű rendelések esetében sem. A másik pedig, hogy a foglaltságról akkor is bárki tájékozódhasson, ha az ügyfélszolgálat már nem dolgozik.

Az utóbbi időben pedig számos megvásárolható esküvőhöz köthető és party kellékkel, valamint dekorosoknak és rendezvény helyszíneknek szánt catering textíliával is bővítettük a szolgáltatásainkat.

Amit nálunk megtalálsz

Bérelhető dekor kellékek

Bérelhető kellékeink közzé azok tartoznak, melyeket újra lehet használni, újra ki lehet adni. Ilyenek a székszoknyák, masnik, terítők, fényfüzérek, vázák…stb

Megvásárolható party kellékek

Ide tartozik minden, amit nem lehet újra kiadni. Lampionok, papír szalvéták, méretre vágható asztali futók, lufik…stb

Éttermi catering textíliák

A legalapvetőbbek; fehér spandex székszoknyák, táblaasztal terítők, könyöklő és körabroszok, szatén-selyem masnik és futók rendelhetők.

A teljes kínálathoz tekintsd meg webáruházunkat.

Hol vagyunk?

Átvételi pontunk az ország közepén, Érden található. Érd abból a szempontból remek helyen fekszik, hogy az ország minden irányából elérhető távolságban vagyunk, de a legforgalmasabb fővárostól is csak 18 perc az út autóval.

Bemutatóterem

Érden található bemutatótermünk is, ahol ügyfélfogadási időben kellékeinkből 1-1 darabot meg tudsz tekinteni, hogy a szín, vagy az anyag, esetleg a méret megfelelő lesz-e számodra.

Hogyan működünk?

Oldalunkat úgy alakítottuk ki, hogy minden információt megkapj a rendelés leadása közben.

Az összes létező felmerülő kérdést Vásárlói és bérleti tájékoztatónkban gyűjtöttük össze azok válaszaival.

Itt olvashatsz a kellékek foglaltságáról, a rendelés leadásának menetéről, az átvételről, a vissza hozatalról, a fizetésről, a kaucióról és sok egyébről.

Ezen információkat a webáruházunk a rendelés leadásának folyamataként is megjeleníti.

Pin It on Pinterest